Mi az az xBoT?

Napjainkban egyre erősödik a robotok szerepe a „monoton” feladatok elvégzésének automatizálására – mellyel nekünk, embereknek nagyban megkönnyítik életünket. Az xBoT – ezek mintájára – az adatszolgáltatási feladatok automatizálásával nyújt segítséget Önnek.

Minden xBoT az egyedi ügyféligényeknek megfelelően kerül elkészítésre. Az igényeknek megfelelően elkészített xBoT a HQ-ban, a forrás rendszerek környezetében fut, ahonnan képes a vizualizált adatokat akár a mobil applikációban megjeleníteni.

Nem változtatunk az üzletmeneten, csak segítünk leegyszerűsíteni azt!

  • null

    Adatforrás

    Az egyedi ügyféligényeknek megfelelő xBoT indításának első lépése a végtermékhez szükséges adatforrások összegyűjtése. A folyamat során az Ügyféllel közösen áttekintünk valamennyi, az xBoT elkészítéséhez szükséges, az Ügyfél rendelkezésére álló adatforrást.

  • null

    Riport szabályok

    Az adatforrások összegyűjtését, konszolidálását követően az Ügyféllel közösen, részletesen áttekintjük az összegyűjtött adatforrásokat, és az elkészítendő, automatizált riportnak megfelelően meghatározzuk azokat az xBoT számára fontos szabályokat, melyek alapján az xBoT az adatforrásból el tudja készíteni automatizáltan a riportokat. Ezek a szabályok lehetnek például: szűrések, számítások, elemzések, keresések, stb., illetve mindaz, amire a riportok automatizálásához szükség lehet.

  • null

    Eredmény

    Miután az Ügyféllel közösen összegyűjtött adatforrásból meghatározásra kerültek a riportálási szabályok, az egyedi, Ügyfélre szabott xBot véglegesítésének utolsó lépése az adatok megjelenítési formájának véglegesítése. Ehhez az Ügyféllel közösen áttekintjük, hogy pontosan milyen eredményt szeretne látni, mi az elvárása, pontosan hogy nézzen ki az elkészült riport. Igényeinek megvalósításához közösen áttekintjük az Ügyfél adattábláit, diagramokat, illetve terveit bármilyen kombinációban, akár több file formátumban. A folyamat eredményeként elkészül az adattömegből, a riportálási szabályoknak megfelelően legyártott, ügyféligényeknek megfelelő megjelenésű, automatizált riport.

xbot-folyamat-mod
kbot

Mire nyújt megoldást?

  • Üzleti döntések előkészítése

    Az üzleti döntések előkészítéséhez a döntéshozók, cégvezetők gyorsan, minél pontosabb, hibamentesebb információkat szeretnének vezetői döntéseik megalapozásához. Ezeknek a döntéseknek a meghozatalához az adatok összegyűjtése, azokból a döntéshozók, cégvezetők számára az adatok megfelelő riport formájában való megjelenítése időigényes, és magában hordozza az emberi hibalehetőséget, még akkor is ha az adott riportra nem először van szükség.

  • Nehézkes hosszú riportálási folyamat

    A legtapasztaltabb üzleti elemzők számára is hosszú, fájdalmas, unalmas folyamat az adatok előkészítése, a riport készítéshez. Automatizálás nélkül a források anyagok riportokhoz történő konszolidálása hosszú folyamat, mely magában hordozza az emberi hibalehetőséget. Automatizált riportálás nélkül az összegyűjtött adatok után minden esetben újra meg kell határozni a riportálási szabályokat, mely magában hordozza, hogy a vezetők nem megfelelő formájú riportokat kapnak döntéseik meghozatalához.

  • Van amire nem az Excel a megoldás

    Az excel megfelelő eszköz táblázatok, kimutatások készítéséhez, de nem a legalkalmasabb egy teljes riportálási folyamat automatizálásához, valamint nagy elemszámmal rendelkező, eltérő adatforrások kezeléséhez. A betanított robot (XBoT) segítséget nyújt a teljes riportálási folyamat automatizálásában, ezzel minimalizálva az emberi erőforrást igényt egy-egy újabb riport elkészítéséhez. Ezzel elősegítve a pontosabb riport készítést, csökkentve a nagy ismétlés számú adatbevitelben és feldolgozásban rejlő hibázási kockázatot, valamint az automatizálással gyorsítva a riport készítési folyamatot.

null

Egyszerűsítse riportálási folyamatát

Modernizálja és optimalizálja a riportáláshoz szükséges, teljes munkafolyamatot a megfelelő sorrendben alkalmazott folyamati lépésekkel, mellyel felszámolhatja költséges, lassú riportálási folyamatot, valamint megszüntetheti a párhuzamos munkavégzést, és az ehhez kapcsolódó további, nem értéknövelő tevékenységeket.
null

Szabványosítsa riportálását

Egyszerűsítse és egységesítse a folyamatokat a szükségtelen túlbonyolítás és az esetleges ellentmondások megszüntetése érdekében.
null

Használja ki az adatokban rejlő potenciált

Koncentráljon döntéseinek meghozatalához szükséges igényeire. Az xBoT hatékonyan segít Önnek a riportok előállításában, a forrás adatokban rejlő potenciál kiaknázásában.

Vannak ötletei? Vannak kérdései? Érdeklik további információk?

Pontosan tudjuk, hogy mire egy projekt eljut az ötlettől a megvalósítás fázisába, mennyi beszélgetés, információ gyűjtés, egyeztetés szükséges. Hívjon minket és vegyük át kérdéseit!