Az Avis a világ leghíresebb autóbérléssel foglalkozó márkák egyikének számít, közel 5450 irodával rendelkezik 165 különböző országban. Az autóbérlés piacán valóban hosszú történelmi innovációs múlttal büszkélkedik illetve, nemzetközi szinten a vásárlói hűségprogram egyik világ vezető márkája.
Az Avis költségvetési csoporthoz tartozik, mely világszerte működteti és irányítja a márka engedélyeit.Továbbá, a vállalat kitüntetései közé tartozik a világ és Európa legjobb autóbérléssel foglalkozó cég díja. 2015-ben pedig megnyerte az üzleti utazók oklevelét is.
A HELYZET ÉS KIHÍVÁSOK
A jelenlegi vásárlói igény és a magas piaci versengés főként az önműködő spanyol szektort érintve azt eredményezi, hogy a márkák folyamatos innovációra és új megoldások keresésére szorulnak, hiszen új szolgáltatás és élmény segítségével fejleszteniük kell a felhasználói szolgáltatási folyamatokat, melyek abszolút megfelelnek a vásárlók elvárásainak, így megelőzve a versenytársakat.Nem kell attól tartaniuk, vajon ki a következő a sorban. Az Avis megszerezte a piacvezető címet az autóbérlés üzletágának köszönhetően, pozícióját máig képes fenntartani.
A Qmatic rendszerében bízott, bevezette az egyszerű sorbanállási irányítási folyamatot abból a célból, hogy képes lesz fejleszteni a cégműködésük hatékonyságát és javítani a vásárlói elégedettséget azzal, hogy csökkenti a várakozási idejüket. A kihívás része volt egy olyan szervezetirányítási rendszer kiépítése, mely egyrészt a sorban álló vásárlók adatainak feltüntetésével biztosította az önkiszolgáló kioszk automatákat, ezáltal előnyt kovácsolva várakozási idejükből.
Másrészt hasznos és mindig új információkkal szolgált, így hatékonyabb felhasználói élményt is kínált. A rendszer természetesen telepítő szoftverek nélkül is működhet valamint nincs szükség bármilyen típusú számítógépre vagy speciális kábelekre.
"A rendszernek köszönhetően, a vásárlók már kezdik felismerni, hogy valójában milyen tisztességes bánásmódban részesülnek, a dolgozók pedig kimondottan a szolgáltatásra fókuszálhatnak. "
A MEGOLDÁS

Az alkalmazott megoldás az úgynevezett „Qmatic Solo” rendszer, mely kapcsolatban áll az együttes rendszerünkkel, az érintőképernyős automata ügyintézővel, bekapcsolható SMS értesítő modullal és multimédiás kijelzőkkel függetlenül a különböző tartalom típusoktól.
5 kiemelkedő irodában alkalmazták és az alábbi városokban: Madrid, Barcelona, Malaga, Lisszabon és Palma de Mallorca.
AZ EREDMÉNYEK
Az 5 kiemelkedő helyszínen való megvalósítást alapul véve kijelenthető, hogy a bizonyos „Qmatic Solo” megoldás valóban hatékony az ügyfelekről való információgyűjtését illetően. Továbbá, a terjedelmet tekintve tisztán látható perspektívát is biztosít Önnek. A saját rendszere valóban képes lesz mind a vásárlói mind pedig az alkalmazottja igényeit kielégíteni. Amennyiben szükséges természetesen Ön is közbe léphet. Sőt a vásárlók várakozó idejének csökkenése is valós.
Tehát ha valaki most időpontot szeretne foglalni, a szükséges források elérhetőek ahhoz, hogy minden egyes tényezőt irányítani tudjunk valamint mindig képesek arra, hogy páratlan, egyedülálló vásárlói élményt nyújtsanak.
A „Qmatic Solo” megoldásnak köszönhetően most már az Avis is egyszerűbb módon képes a vásárlók várakozási idejét menedzselni, interaktívan és személyesen is kapcsolatban állni velük, ennek eredményképpen növelve a vásárlói élményt.
Javier Medina, a spanyol Qmatic értékesítési és marketing menedzsere
A MEGOLDÁS ÁTTEKINTÉSE
AVIS
Az Avis egy tekintélyes, többszörösen díjnyertes márka, mely világszerte az autóbérlés területén hosszú történelmi múlttal rendelkezik illetve, a vásárlói hűségprogram egyik világ vezető márkája. Teljes mértékű elkötelezettséggel nyújt kivételes szolgáltatást, biztosítja ügyfelei kényelmét. Jelenleg közel 5450 irodával rendelkezik 165 különböző országban.
Területileg: önműködő – kiskereskedelmi
Regionálisan: Spanyolország és Portugália
A kihívások:
- Egyszerű, teljes és integrált rendszerkezelő,
- telepítse a rendszert, mely lehetővé teszi az együttes megjelenítést függetlenül a különböző tartalom típusoktól
A megoldás:
- Qmatic Solo Solution”
- érintőképernyős automata ügyintéző
- bekapcsolható SMS értesítő modul – multimédiás kijelzők
Az előnyök:
- engedélyezi a vásárlói forgalom irányítását – buzdítja a dolgozók hatékony munkáját
- növeli a vásárlói élményt
- kimondottan értékes információval rendelkezik
- használata és feltelepítése egyszerű